A kiscsibéknek nagyon hiányzott a napsugár.
– Hová tűnhetett a napocska? – kérdezték. – Keressük meg, hívjuk vissza az égre!
– Igen ám, de hol találjátok meg? – kotkodácsolt a kotlós. – Tán bizony tudjátok, hol lakik?
– Nem tudjuk – csipogták a kiscsibék –, de majd mindenkit megkérdezünk, akivel összetalálkozunk.
–
Koty-koty-koty, jól van, menjetek – mondta a kotlós, és ahogy illik,
útravalót készített a csibéknek. Adott nekik kicsi zsákot, kicsi
zacskót, a zsákocskában magocskát, a zacskóban meg mézeskalácsot.
A kiscsibék útra keltek.
Mentek,
mendegéltek, egyszer csak a káposztáskertbe értek. Látják, hogy az
egyik káposztalevélen ül valaki, nyújtogatja a szarvát, hátán hordja a
házát. Egy csigabiga!
A kiscsibék megálltak, megkérdezték tőle:
– Csigabiga, nem tudod, hol lakik a napocska?
– Én nem tudom, de ott ül a kerítésen a szarka, ő bizonyosan tudja.
A szarka meghallotta, hogy emlegetik, hát mindjárt közelebb röppent, és csirregni kezdett:
– Csibe, csibe, kiscsibék, hová mentek, kiscsibék?
– Elbújt a napocska, megyünk, megkeressük.
– Én is megyek, én is megyek! – örvendezett a szarka, és még közelebb röppent.
– De tudod-e, hol lakik? – kérdezték tőle.
– Azt biz’ én nem tudom, de nyúl koma talán tudja, itt lakik a szomszédban, a répaföld csücskében.
A
kiscsibék meg a szarka elmentek a répaföldre. Mikor látta a nyúlt, hogy
vendégek közelednek, fejébe húzta a sapkáját, a bajuszát megpödörte, és
a háza kapuját még jobban kitárta.
– Nyulam-bulam – csipogták a csibék, csirregte a szarka –, a napocskát keressük, nem tudod, hol lakik?
– Azt biz’ én sem tudom, de a szomszédom, a kacsa bizonyosan tudja. Itt lakik a nádasban, a patak közelében.
No,
elmentek a nádasba, a nyúl is velük ment. A patak partján megtalálták a
kacsa házát meg egy szép piros ladikot, a ház mellé volt kikötve.
– Hé, szomszédasszony, itthon van-e kelmed? – kiáltotta a nyúl.
– Itthon, itthon! – hápogott a kacsa. – A tollamat szárítom, három napja nedves, nem süt a napocska.
– Éppen őt keressük! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, a nyúl meg buzgón bólingatott hozzá. – Nem tudod, hol lakik?
– Azt biz’ én sem tudom, de a patak túlsó partján, az odvas bükkfa alatt lakik a sün, az bizonyára tudja.
Beültek
mindannyian a csónakba, áteveztek a patakon, hogy megkeressék a sünt.
Meg is találták, ott szunyókált sün koma a bükkfa tövében.
– Sün,
sün, sün koma! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogta a
kacsa, a nyúl meg örvendezve ugrándozott. – Nem tudod, a napocska
merre-hol lakik? Három napja nincs az égen. Tán csak nem betegedett meg?
A sün előbb gondolkozott kicsit, azután így szólt:
–
Már miért ne tudnám! Tudom én, hol lakik, meg is mondom nektek. A
bükkfa mögött van egy nagy hegy, a hegy fölött egy nagy felhő, a felhő
fölött az ezüst hold, onnét a napocska csak egy bolhaugrás!
ĺgy szólt a sün, azzal fogta a botját, fülére húzta a sapkáját, és indult, hogy mutassa az utat.
No,
útnak eredtek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak megérkeztek a nagy
hegy csúcsára. S mit láttak? A hegy csúcsának a csücskébe beleakadt egy
rettentő nagy felhő, nagyobb, mint három lepedő…
A kiscsibék, a
szarka, a nyúl, a kacsa meg a sün mindjárt felmásztak a felhőre, jó
erősen megfogóztak benne, azután – huss! – repültek a felhő hátán, meg
sem álltak a holdig.
Mikor a hold észrevette őket, egyszeribe ragyogni kezdett ezüstös tányérja.
–
Hold, hold, ezüst hold – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka,
hápogta a kacsa, s a nyúl meg a sün is szépen kérlelte –, mutasd meg
nékünk, hol lakik a napocska! Három napja nincs az égen, három napja
vacogunk!
Úgy látszik – gondolták –, elaludt a napocska, nem akar felébredni.
S
akkor egyszerre rázendítettek: a kiscsibék csipogtak, a szarka
csirregett, a kacsa hápogott, nyulam-bulam makogott, a sün pedig az
ablakon kopogott a botjával.
– Napocska-korongocska, kelj fel! Süss ki, napocska!
A napocska felébredt, nagyot ásított.
– Ki az, ki kiabál? Ki zavarja álmomat?
– Mi vagyunk itt, a kiscsibék, a szarka meg a nyúl, a kacsa meg a sün. Eljöttünk, hogy felköltsünk, éppen reggel van!
–
Jaj, jaj, kelnék én, de hát hogyan keljek? – szomorkodott a napocska. –
Három napig eltakart egy fekete felhő. Hiába sütök, mégsem ragyogok,
úgy bepiszkolódtam.
Amint a nyúl ezt meghallotta, mindjárt kerített
egy vödröt, s elkezdte hordani a vizet. A kacsának sem kellett több –
egyszeriben mosni kezdte a napot. A szarka a törülközővel törülgette, a
sün a tüskéivel kefélgette. A kiscsibék meg a porszemeket fújogatták le
az álmos napocskáról. Ez aztán igazi nagytakarítás volt! Egykettőre úgy
megtisztították a napot, hogy menten kibújt a házából, kiballagott az
égre, és vidáman ragyogott.
Gondolhatjátok, micsoda öröm volt
odahaza! A kotlós kifutott az ólból, maga köré hívta a kiscsibéket, és
azóta is ott futkosnak az udvaron, magot keresgélnek, s ha jóllaktak, a
napon melegszenek.
Szlovák népmese
Mészöly Miklós feldolgozása